„Sokszor elég egyetlen igaz pillanat ahhoz, hogy az ember másként folytassa az életét. Elég egyetlen képzeletbeli találkozás a szüleinkkel vagy a gyermekkel, aki egykor mi magunk voltunk, elég néhány szó, amellyel végre hangot adhatunk annak, ami eddig kimondhatatlan volt, elég egy határozott döntés, hogy megbocsátunk másoknak vagy önmagunknak, elég egy hálával és szeretettel teli ölelés – és az életünk új irányba indulhat.”
Dr. Buda László, Sorsfordító találkozás önmagunkkal részletDr. Buda László legújabb könyve, Sorsfordító találkozás önmagunkkal, ezekről a pillanatokról szól. Azokról a helyzetekről, amikor az életünkben megjelenő válságok, ismétlődő történetek vagy fontos találkozások végül egy mélyebb önismereti útra vezetnek.
A Tudatos Döntések podcast most egy különleges élő eseményen járja körül ezt a témát.
A podcast epizódjai általában zárt stúdióbeszélgetések, amelyek később a YouTube-on jelennek meg. Ez az este azonban egy ritka kivétel.
Egy élő, nyilvános podcast beszélgetés, ahol 200 ember lehet jelen.
Az este során többek között arról beszélgetünk:
Kik lesznek az est főszereplői?
Pszichiáter, pszichoterapeuta, a SzomatoDráma, és az Ultrarövid Terápia módszerek megalkotója.
Magyarországon elismert szakemberként gyakran nyilatkozik a test és lélek kapcsolatáról különféle fórumokon.
Amellett köteleződött el, hogy bátorítsa, tanítsa és támogassa azokat, akik szeretnének a radikális öngondoskodás útjára lépni és akik mély és tiszta belső hívást éreznek arra, hogy embertársaik szenvedését enyhítsék és őket fontos döntések meghozatalában támogassák.
Dr. Buda László jelenleg elsősorban előadásokat, szakmai továbbképzéseket tart, valamint aktívan részt vesz a SzomatoDráma és az Ultrarövid Terápia köré szerveződő szakmai közösség építésében és gondozásában. Az utóbbi években felkeltette az érdeklődését a mesterséges intelligencia és egy AI-alapú terápiás módszer kidolgozásával is foglalkozik, amelyek célja, hogy a mesterséges intelligencia eszközeivel támogassa az önismereti folyamatokat és a testi-lelki egészség megőrzését.
A Remind alapító tulajdonosa, valamint a Tudatos Döntések podcast házigazdája.
A podcast beszélgetéseiben vállalkozók, gondolkodók és alkotók életútján keresztül keresi azt a kérdést, amely mindannyiunkat érint: hogyan születnek a valóban tudatos döntések az életünkben.
Szilágyi Gábor saját életén keresztül is megtapasztalta azokat a belső folyamatokat, amelyekről Dr. Buda László könyvei és munkája szólnak. Ezért ezen az estén nem csupán kérdezőként lesz jelen, hanem olyan beszélgetőpartnerként, aki személyes tapasztalatból is érti azokat a felismeréseket, amelyek a test, a lélek és az élet döntései mögött állnak.
Ez teszi lehetővé, hogy a beszélgetés nemcsak érdekes, hanem mély és sok felismerést hozó legyen.
A Remind alapító tulajdonosa, valamint a Tudatos Döntések podcast házigazdája.
A podcast beszélgetéseiben vállalkozók, gondolkodók és alkotók életútján keresztül keresi azt a kérdést, amely mindannyiunkat érint: hogyan születnek a valóban tudatos döntések az életünkben.
Szilágyi Gábor saját életén keresztül is megtapasztalta azokat a belső folyamatokat, amelyekről Dr. Buda László könyvei és munkája szólnak. Ezért ezen az estén nem csupán kérdezőként lesz jelen, hanem olyan beszélgetőpartnerként, aki személyes tapasztalatból is érti azokat a felismeréseket, amelyek a test, a lélek és az élet döntései mögött állnak.
Ez teszi lehetővé, hogy a beszélgetés nemcsak érdekes, hanem mély és sok felismerést hozó legyen.
Az élő podcast során többek között ezekről beszélgetünk:
Mi történik bennünk, amikor a stressz, a konfliktusok vagy a meg nem élt érzések testi tünetekké válnak?
Mit jelenthet egy visszatérő fájdalom, szorongás vagy kimerültség?
Miért kerülünk újra és újra hasonló kapcsolatokba és döntésekbe?
Valódi történetek arról, hogyan vezethet egy tünet mély felismerésekhez.
Az első lépések az önismeret felé.
NE MARADJ LE!
Kapunyitás: 18:00
2026. április 14. 19:00–20:30
MagNet Közösségi Ház
1062 Budapest, Andrássy út 98.
A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, ezért érdemes időben érkezni.
Ne maradj le! A férőhelyek száma korlátozott.
Most a belépőjegyed mellé ajándékba kapod a Remind magazin legújabb számát!
Gyakran ismételt kérdések
Összeszedtünk minden olyan kérdést, ami felmerülhet számodra az eseményünkkel kapcsolatban.
Figyelem! Szeretnénk tájékoztatni, hogy a TUDATOS DÖNTÉSEK PODCAST LIVE eseményen fotó- és videófelvételek készülnek, amelyeket közösségi médiánkon és kommunikációs anyagainkban felhasználhatunk. A rendezvényen való részvétellel ehhez hozzájárulásodat adod!
Az esemény 2026. április 14.-én kerül megrendezésre, a MagNet Közösségi Házban. (1062 Budapest, Andrássy út 98. ).
A jegyvásárlás kizárólag online történik, a következő oldalon: event.remind.hu
A jegy szabadon átruházható, viszont visszaváltásra nincs lehetőség.
🚇 M1 metró
Bajza utca — kb. 1 perc séta
Kodály körönd — kb. 3–4 perc séta
🚌 Buszjáratok a közelben
5 · 72 · 105
Autóval érkezők számára a környéken utcai parkolási lehetőség áll rendelkezésre az Andrássy úton és a környező utcákban.
Az est neked szól, ha:
– Hallgatod a Tudatos Döntések podcastot és szeretnéd élőben látni a felvételt
– Érdekel a pszichológia, az önismeret és a tudatos döntéshozatal
– Szeretnéd személyesen megismerni Dr. Buda Lászlót és dedikáltatni a könyvét
– Nyitott vagy a test és lélek kapcsolatának mélyebb megértésére
– Fontos számodra a személyes fejlődés és az öngondoskodás
– Olyan emberek társaságát keresed, akiknek hasonló értékeik vannak
Az est várható menete:
– 🎙️ 19:00–20:30 — Élő podcast felvétel
A podcast felvétel után lehetőség nyílik egy közvetlen beszélgetéssel egybekötött dedikálásra is, ahol személyesen találkozhatsz Dr. Buda Lászlóval.
Hozd magaddal kedvenc köteteidet – legyen az a legújabb, Sorsfordító találkozás önmagunkkal, vagy a korábbi sikerkönyvek: Mit üzen a tested?, Mit üzen a lelked?, Mit üzen az életed? –, és kérj bele személyre szóló ajánlást!
Gondolkodj előre! Mivel a helyszínen könyvárusítás nem lesz, mindenképp hozd magaddal otthonról a már meglévő példányaidat a dedikáláshoz!
Ne feledd! Most a belépőjegyed mellé ajándékba kapod a Remind magazin legújabb számát! 🎁
Jegyár: 9.990 FtVálaszd ki a jegyek számát, majd add a kosárhoz:
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül. A részvétellel hozzájárulsz a felvételek készítéséhez és felhasználásához!
© 2026 Minden jog fenntartva | Record Hungary Kft.